Sokba kerül a bliccelés

Letöltendő börtönre ítélte a Nagykátai Járásbíróság azt a férfit, aki 2012 és 2016 között 760-szor utazott jegy nélkül a Budapest-Nagykáta vonalon, s négy év alatt 11 millió forint tartozása gyűlt össze.

Egy év börtönbüntetést kapott, három évre eltiltották a közügyektől, és 870 ezer forintot kell fizetni a MÁV-nak.

A szigorú büntetést elrettentő céllal hozta a bíróság, az elítélt feltételes szabadságra nem bocsátható.

A vasúttársaság évek óta kiemelt figyelmet fordít a jegy nélküli utazások visszaszorítására.

Míg 2016-ban 45 ezer, 2017-ben már „csak” 36 ezer nem fizető utasnak állítottak ki büntetést a jegyvizsgálók.

A bliccelés különösen a budapesti elővárosi vonalakra jellemző.

Az elsődleges cél nem a büntetés, hanem a jegyváltási hajlandóság fokozása.

Több ezer betöltetlen állás

Az egészségügyi szakdolgozók 3511 álláshelye volt üresen 2017-ben a Központi Statisztikai Hivatal egészségügyi évkönyvének adatai szerint.

A betöltött teljes munkaidős és időszakos szakdolgozói állások száma több mint 95 ezer volt. Az orvosi pozíciók száma 40 ezer 600 volt, ezek közül 1600-ra nem találtak szakembert.

Az üres helyek száma valamelyest csökkent 2016-hoz képest, amikor 1800 pozícióra maradt betöltetlen.

Ugyanakkor az optimális működéshez 42 ezer 200 ezer orvosra lenne szükség.

Szakmacsoportok szerint a belgyógyászatok, a csecsemő- és gyermekgyógyászat, valamint az újszülött-ellátás területéről hiányzik a legtöbb orvos.

Pozsonyt is fenyegeti a győri sztrájk

 A győri Audiban január 24. óta tartó sztrájk már a pozsonyi Volkswagen-gyár termelését is befolyásolja az itt készülő alkatrészek miatt. A munkabeszüntetés egyelőre a luxus SUV-ok gyártására volt hatással, a városi kisautóké korlátozások nélkül folytatódik.

A cég spekulációnak minősítette azt a közösségi oldalakon terjedő információt, miszerint a győriek sztrájkjához a pozsonyi VW dolgozói is csatlakozni készülnének.

Viszont, ha folytatódik a munkabeszüntetés, akkor egyes típusok gyártása teljesen leállhat a szlovák fővárosban.

Az Audi ingolstadti gyárban már szünetel is a termelés, s csütörtökön sem tudnak majd dolgozni a győri sztrájk miatt.