Elhúzódó olajháborúra számít az Aegon Alapkezelő szakértője

 

 

Az orosz és a szaúdi állami olajvállalatok visszavennék az irányítást a globális energia piacokon. Stratégiai érdek lehet az amerikai olajcégek ellehetetlenítése, ami 30 dollár alatti világpiaci árat vetít előre.

A hordónkénti (158 liter) 20-30 dollár közti sávban maradhat az év hátralévő részében az nyersolaj világpiaci ára Kardos Zsolt, az Aegon Alapkezelő vezető termék specialistája szerint. A “fekete arany” az év eleje óta 60 százalékkal lett olcsóbb, a januári 60 dollárt meghaladó ár március végén 20 dollár alá esett. Ezért azonban csak részben okolható a koronavírus járvány, illetve a következtében fellépő gyors és nagyarányú gazdasági visszaesés. A drasztikus kereslet csökkenés hatását ugyanis felerősítette a márciusban megindult “olajháború”, amelyet Oroszország indított az amerikai palaolaj kitermelők kiszorítására. 

 

A világ legnagyobb olajexportőrei közé tartozó Szaúd-Arábia és Oroszország üzleti érdekeit már másfél-két évek óta sérti a tőlük való amerikai energia-függetlenség. Míg ugyanis korábban a világ olajtermelésének 40 százalékát adó OPEC olajkartell döntötte el, egy ideje a második legnagyobb exportőrnek számító Oroszországgal karöltve, az utóbbi másfél évben az USA – a magas szervesanyag-tartalommal rendelkező kőzetekből, egy speciális eljárással előállított palaolajnak köszönhetően – önellátóvá, és a mérleg nyelvévé vált. Ha Szaúd Arábia, vagy Oroszország magasabb bevételt szeretne, egyetlen lehetőség a kitermelés csökkentése, amely a kínálat szűkítésével azonnali áremelkedést okoz. 

 

Ugyanakkor a magasabb olajár éppen a konkurens, amerikai palaolaj-kitermelők malmára hajtja a vizet.  A palaolaj kitermelése hordónként átlagosan 40-90 dollár közt van. Miután az OPEC márciusi ülése után Moszkva nem csatlakozott a kitermelés csökkentéséhez, a nyersanyag ára mélyrepülésbe kezdett. Az amerikai olajkitermelők pedig – miután a termelés leállításának, és az olaj tárolásának is jelentős költségei vannak – komoly veszteségeket szenvedtek el. Ráadásul az USA-ban mintegy 10 millióan dolgoznak az olajiparban (ez több, mint 5 százaléka a munkaképes korú lakosságnak) így az olajár manipulálása Oroszország kezében komoly fegyver lehet – hívja fel a figyelmet Kardos Zsolt.